Tippjeink

Részletesebb térképért kattintson a kiválasztott pontra!
Csehország építészeti örökségének nagy része egyházi műemlék és zarándokhely. Az egyházi épületek többsége római katolikus templom, kolostor, kápolna és zarándokhely, de található itt számos zsidó és pravoszláv műemlék is. Az egyházi építészet több mint ezer évig tartó fejlődési folyamaton ment keresztül.

Teljes szöveg


Prága

Prága
Prága területén a legkülönfélébb stílusú és jelentőségű egyházi műemlékek találhatóak. A Szent Vitus-, Szent Vencel- és Szent Adalbert-székesegyház Prága legismertebb egyházi emlékei, a város jellegzetes, meghatározó építményei. Amikor Prága püspöki rangját érsekire emelték, IV. Károly a két egykori templom helyén kezdte meg a királyság fő székesegyházának építését. A francia típusú gótikus...

Kutná Hora

Kutná Hora
A csehországi érett- és késő gótika építészetének egyik legértékesebb alkotását, a Szent Borbála-katedrálist 1380-ban alapították. Az építkezést Petr Parléř műhelye végezte1420-ig. A huszita harcok kezdetéig a katedrális kórusa és a kápolnák koszorúja készült el, ezután az építkezést néhány évre megszakították. Majd csak a vallási zavargások befejeztével folytatódhatott a katedrális építése, amelyen...

Trebic

Trebic – Basilica of St. Procope and Jewish Town
Třebíčben kivételes egyházi műemlékek vannak. A leghíresebb talán a román-gótikus stílusban épült Szent Prokop-bazilika. Az eredetileg Szűz Máriának szentelt apátsági templom a 13. század első felében készült, az 1101-ben Třebíčben alapított bencés rendi kolostor részeként. A bazilika jelentős károkat szenvedett Hunyadi Mátyás 1468-as ostroma idején. Több mint kétszáz éven keresztül világi célokra...

Teplá

Teplá– The Premonstratensian Monastery
Czech nobleman Hroznata originated the monastery in Teplá as a compensation for the fact that the Pope freed him from the participation in the Third crusade. Hroznata invited the Premonstratensian monks from the Strahov monastery in Prague to come over. Later Hroznata himself became a member of the order and the caretaker of the property. One day robber-knights kidnapped him, imprisoned him and...

Žďár nad Sázavou

The Pilgrimage Church of St. John of Nepomuk at Zelená Hora (Žďár nad Sázavou)
In 1720 the abbot of the monastery in Žďár founded the pilgrimage Church on Zelená Hora (the Green Mountain) in order to commemorate the Czech martyr and the saint Jan Nepomucký. According to the legend crown with five stars appeared above his head. That was the reason why architect Giovanni B. Santini used the symbol of pentagram for the building in the Baroque- Gothic style – the ground plan has...

Svatá Hora u Příbrami

Svatá Hora u Příbrami – The Provost Church of the Assumption of Our Lady
Svatá Hora (the Holy Mountain) is the oldest and most important Marian place of pilgrimage in the Czech Republic. The chapel on Svatá Hora, originally a simple Early Renaissance building was built in the early 16th century. According to the tradition, Archbishop Arnošt of Pardubice is the author of the local sculpture of the Virgin Mary with the Infant from the mid- 14th century. The sculpture was...

Svatý Kopeček u Olomouce

Svatý Kopeček u Olomouce – The Church of Visitation of Our Lady
The monumental Church of the Visitation of Our Lady on the hill Svatý Kopeček (the Holy Little Hill) is the dominant of the area. A rich wine merchant of Olomouc, Jan Andrejsek, promised to build a chapel on Svatý Kopeček, after the Holy Virgin Mary appeared in his dream. Since 1151 the Premonstratensian community acted here. The chapel, which was consecrated in 1633, was built on the territory of...

Broumov

Broumov – a bencés kolostor
A broumovi kiszögellést II. Přemysl Ottokár cseh király 1213-ban adományozta a břevnovi bencéseknek. 1322 után Broumovban megalapították a bencés prépostságot, és a gótikus várerődítmény helyén bencés kolostort kezdtek el építeni. Az eredeti kolostori templom gótikus stílusban készült, és a mai templomhoz hasonlóan Szent Adalbertnek szentelték. A kolostort a huszita harcok idején többször is...

Kladruby

Kladruby – a bencés kolostor
A kladruby-i kolostor a legrégebbi cseh kolostorok egyike. 1114-ben Vladislav fejedelem alapította a cseh állam nyugati határvidékének vallásos, kulturális és gazdasági központjaként számon tartott és megbecsült helyen. A román stílusú háromhajós bazilikát, mely a maga korában a legnagyobbnak számított Csehországban, 1233-ban fejezték be. Még ma is a három legnagyobb cseh katedrális közé tartozik. A...

Velehrad

Velehrad – a cisztercita kolostor és a Szent Cirill és Metód-bazilika
Velehrad az egyik legismertebb zarándokhely Morvaországban. Feltehetően azonos a morva uralkodók egykori székhelyével és azzal a hellyel, ahonnan Cirill és Metód a kereszténységet kezdték el terjeszteni. Velehradon állt Metód pompás székesegyháza, ahová azután eltemették. A magyarok rajtaütései következtében az egykori nagymorva település elpusztult, ezért ma már nem lehet biztosan megállapítani,...


Fotógaléria

Olomouc
További képek